Zökkenőmentesen visszajutottunk Shenzhenbe két héttel ezelőtt. Igaz a Norbinak bokájával kellett a bőröndjeinket kissé megemelni a check-in pultnál, hogy 31 kg helyett csak 21-et mutasson a mérleg. Aztán egy kicsit izgultam, hogy a porokat, amiket kivittünk, mint például kakaó, fűszerek, mák stb. ne akarják mégis itthon fogni, de nem akarták. Így is kimaradt a vegeta, a kömény meg még pár száz dolog. De talán túléljük.
Az út viszonylag nyugodtan zajlott a fiúkkal annak ellenére, hogy a Dél-Kínában tomboló tájfun miatt a hongkongi reptér átmenetileg zárva volt, így Helsinkiben a tervezett másfél óra helyett öt és felet várakoztunk, majd a 9 órás repülés majdnem 11 órás lett. Ezzel a szombati napunknak lőttek mivel este érkeztünk reggel helyett, ráadásul a fiúknak is tovább tartott az átállás az új időszámításra. Az első két éjszaka inkább játszottak és csak hajnaltájban feküdtek le aludni. Végül is két nap alatt rendeződött minden és mindenki, ennek örömére hétfő este Norbertünk fogta a cókmókját és repült a világ túlsó végére. Úgyhogy azóta hármasban, illetve három és felesben küzdünk a mindennapokkal.
Elkezdődött az ovi Bubszikámnak új óvó nénivel és új csoporttársakkal. Az első hét ugyanolyan sírósan telt, mint nyáron, de a második héten már minden oké volt. Igaz, Ms. Sarita (az új óvó néni) megjegyezte, hogy Bulcsú akkor a leghangosabb, amikor azt mondja Bye-bye. Pedig ha azt hallanátok… (én alig hallom).
Domos is belelendült az iskolába. Már ismerkednek a betűkkel (ezért kaptak egy táblát a szobájukba, és tanár néniset játszunk rejtett gyakorlásképpen), járnak könyvtárba, van zeneórájuk, meg számítógépes órájuk és elkezdték a kínai nyelvet is tanulni. Nagyon elszántnak tűnik a kissrác, mert a heti 3 kínai mellé lehetett kérni még kettőt, és ő kérte.
Erről jut eszembe nekem is megkezdődött a nyelvtanfolyamom. Három amerikai és egy belga csoporttársammal kedden és csütörtökön délelőttönként próbáljuk meg a lehetetlent (legalábbis most még annak tűnik, hogy valaha értelmesen megszólaljak ezen a nyelven). Persze nem könnyíti meg a helyzetet, hogy ’angolul’ tanulom a kínait. Az első óra a számok megtanulásával telt. Persze csak egytől tízig. Nem vagyok benne biztos, hogy jövő keddig sikerül rendesen megtanulnom. Pedig mindennap gyakorlok. Igyekszem azt is megtanulni, hogyan mutatják az ujjukkal a számokat, mert persze tök máshogy, mint mi. De ezzel is fény derült korábbi bénázásaimra a boltban, amikor ha kettőt mutatok, nyolcat adnak. Meg hasonlók. És ha valaki nem lenne jártas a nyelvben, elárulhatom, hogy 4 fajta hanglejtés van. Látszólag ugyanazoknak a hangzóknak így négy teljesen különböző jelentése lehet. Hogy ezeket minél hamarabb elsajátítsuk sokkal erőteljesebben tanuljuk mint amilyen a való életben. Hol mérgesen kell kiabálnunk, hol gyerekesen énekelni stb. Kívülről nézve rém mókásnak tűnhetünk. Mindenesetre ma megkérdeztem egyik szomszédunkat, aki már három éve tanulja, és azt mondta, hogy az első fél év kifejezetten frusztráló, aztán néha már elvétve akad sikerélmény is. Szép kilátások.
Mindezeken túl is sok a tennivaló: volt a héten két szülői értekezlet (lelkesen jelentkeztem a szülői munkaközösségszerűségbe), welcome breakfast a Shenzheni Nemzetközi Nőklubban (ahol immár tag vagyok). A hegymászást a csajokkal sajnos le kellett mondanom, mert már a hasam visz engem és nem fordítva. Az időjárás viszont nagyon kedvez nekünk. Szinte minden nap lemegyünk a fiúkkal az uszodába, meg görkorcsolyázni az udvarra. Jövő hétre a nyelvórák mellett még vár egy kávézás a nőegylettel, dimsam (kínai töltött gombóc) főzés az egyik kínai szomszédunknál, egy IKEA látogatás és a hét zárásaként szombaton a suliban Nemzetközi Villásreggeli lesz, ahol is mindenki saját népviseletébe öltözhet, és nemzeti eledeleket mutathat be. Népviselettel ugyebár otthon sem volt dugig a szekrény, főzni viszont nem tudok. Újabb kihívás, amire szívesen várom az ötleteket. Az utóbbira körvonalazódni látszik a gulyásleves és mákosguba összeállítás. Ez ugyan reggelinek kicsit durva, még ha villás is, de legalább magyaros. Még milyen szerencse, hogy a mák is utazhatott.
Aztán itt is lesz a hétvége, és Norbi hétfőn már meg is érkezik. Sitty-sutty elrepül ez a három hét.
Ja és a feledik családtagról nem számoltam be. A kis Laura is jól van, sokat ficánkol. Sok időt vele nem tudtam még tölteni, de már beszereztem egy kismama jóga dvd-t, igaz ugyan, hogy ezen kínaiul beszélnek. Valamire azért még jó lehet. A problémákat mindenesetre a kiscsaj is osztja rendesen. A héten beszéltem a Hongkongi konzulátussal útlevél ügyben, mert hát ugye a kisdednek valahogy be kell majd jutni Kínába. Hát sok jóval nem kecsegtettek. Egy útlevél előállítása több hétbe, de inkább több hónapba is beletelik. Szóval újabb megoldandó feladatok, csak hogy ne unatkozzak egy percig sem.
Na puszi mindenkinek, legyetek jók. Most már mindenképp megfűzöm a ház urát, hogy legközelebb ő írjon Mexikóról és Brazíliáról…
