Jó pár megrovó komment után magam is jegyzek pár sort az amúgy nem izglommentes életünk részleteiről. Hála istennek azért Dia is segit ezen bejegyzés megirásakor. Az októberi hónapot gyakorlatilag a levegőben töltöttem, két hét leforgása alatt ötször váltottam kontinenst. Szeretek utazni, de azért a jóból is megárt a sok. Akkor kezdtem úgy érezni, hogy valami nem stimmel, amikor HKG felé hazamenet délután hatkor tört rám a ‘’reggeli’’ merevedés, ami jelezte, hogy szervezetem nem tud lépést tartani velem. Röviden összefoglalva az utazásom élményeit Juarezben a drogkartelek továbbra is irtják egymást, év eleje óta 1800-an haltak meg nem túl barátságos körülmények között. Ez egyébként több, mint amennyi amerikai katona meghalt Irakban. Most a savban mártás, torokátvágás, illetve a hidra felakasztás a menő, szóval egy sima ötvengolyós halállal már be sem lehet kerülni a Juarezi helyi újságba az El Diario-ba. A helyi futbal csapat kiemelt szurkolóivá avanzsáltuk magunkat a Gáborral (Schreck), miután kilátogattunk a juarezi INDIOS meccsére. Öt zsinórban elvesztett meccs után, a mérkőzés, amit megnéztünk 0-1 ről felállt a hazai csapat, leirhatatlan ünneplés csak akkor kezdődött, amikor a 94. percben megszereztük a győzelmet jelentő második gólt. Ezt a helyi közönség azzal ünnepelte, hogy a kezében lévő 1 literes sört a levegőbe dobta, biztositva hogy mindenki sörtől elázott legyen. Egy pillanatra olyan volt az egész, mintha egy részeg kifogta volna az aranyhalat és a kivánsága az lett volna, hogy eső helyett sör hulljon az égből. Inkább borivónak mondom magam, de ez gyönyörű volt.
Brazilia gyors volt, de annál kimeritőbb, úgy érzem minden erőfeszitésem ott hiábavaló. Amit megbeszélünk valahogy sosem valósul meg úgy ahogy szeretném, akkor meg pláne nem. Magyarországon jó volt otthon lenni pár napot és újra stif-it enni, meg találkozni az ismerősökkel. Sokszor gondoltam is az otthonlétemre, főleg amikor az autóbérlésről a számlát úgy kb. 10 e-mail, és kb. 20 telefon után sikerült is elküldeni a Budget-os magyar különitménynek.
Most hogy a célegyenesbe értünk nagycsaládosilag, lemondtam minden utat és elkezdtünk összpontositani Laurára. Azt már biztos tudjátok, hogy végülis Laura Kinában fog születni, mivel (egy újabb jó dolog magyarként létezni a világban) az útlevelének elintézése kb. félévet vesz igénybe, igy a HKG-ban szülést el kellett vessük.
És ezen a ponton átveszem a billentyűzetet a férjemtől és pár megnyugtató mondatot hozzáfűzök. Még egyben vagyunk, de remélem hogy a több tucat Magyarországról és ugyanennyi Shenzhenből induló energiaáramlásnak is köszönhetően három nap múlva már karjainkban tarthatjuk a kislányunkat. A babaváró előkészületek zötyögösen, de azért haladnak. Ágya már össze van szerelve, igaz a saját kezű pácolás hagy némi kivetni valót maga után. Mentségemre legyen mondva én már csak korrigálni tudtam (azt is csak alig) azt, amit imádott férjem kontárkodott. A pelenkázó még vár a sorsára, adok még egy esélyt Norbinak, hogy bizonyitson. Babakocsi beszerezve, a fiúk le is tesztelték. Még adósok vagyunk egy kiskáddal és egy autósüléssel, ez már lehet, hogy Norbira hárul, amig a kórházban leszünk. Ruha ügyileg még nem teljes a kelengye, mivel az itteni divat nem egyezik az izlésemmel. Itt a gyerekekre, babáktól a totyogós korosztályig olyan nadrágot illetve rugdalozót adnak, aminek a hátsó fertálya fel van hasitva. Ezzel is megkönnyitve a pisilést. Mert pelust csak ritkán adnak rájuk. Ez persze környezetbarát, amivel egyetértek, de avval már kevésbé, hogy a szükségüket a gyerekek ott intézhetik, ahol éppen éri őket (járda közepén, bevásárlóközpontban, buszon stb).
Mostanra ennyi, de hamarosan újra jelentkezünk ötösben.
Puszi mindenkinek. Ne feledkezzetek meg a szerda reggeli energiaátvitelről.
Farkasék
